36. nap
Nagy Péntek!
Vagyis egy 4 napos hétvége kezdődik, ahol ismét a fű se nő. Csend van, alig hallok mozgást. Itt eddig szép idő volt, sütött a nap, most kezd beborulni.
Az új matrac jobb, mint a másik, kevésbé van kikopva. Ennek is köszönhetően elég jól és sokat aludtam. Reggelire 3 pirítóst benyomtam vajjal és lekvárral. Kaptam egy nagy kancsó íztelen teát. Ettem egy kocka csokoládét is.
Nem nagyon tudok panaszkodni. Jól érzem magam, a hasam nem fáj, az étvágyam kezd visszatérni, aránylag jó helyen vagyok. SŐT délután még házi kosztot is kapok!! Így teljes a wellness ellátás. Persze azért otthon már jobb lenne, de még lassan vezetik a gyógyszereket, figyelik, hogy nehogy valamelyikkel baj legyen, panaszt okozzon. Fő a biztonság!
Kibírom ezt a pár napot, sőt azon vagyok, hogy mire haza jutok még erősebb legyek. Mozgok, tornázok, nyújtok.
Közben megjöttek a múltheti leletek, amit a csontvelő mintavételből csináltak. Szerencsére minden eredmény a csontvelő regenerálódása és a gyógyulása mellett szól!!!
🥰
VálaszTörlés