54. nap
100. nap június 5-én lesz.
Tegnap drága feleségem visszavitt kontrollra. Elég sokan voltak a váróban, sajnos ülő hely nem volt. Amint bejelentkeztem, felmentem a harmadikra és odaadtam a múlthéten megírt levelet. Egy dekoros megszerkesztette, hogy pofásan nézzen ki. Vittem egy kis csokit a lányoknak és jó sört az egyetlen férfi ápolónak. Amikor visszaküldtek hozzájuk gyógyszerért, akkor már olvasták, és örültek neki, megköszönték. Bárcsak az ápolási igazgató is látná! Jó érzés volt, remélem nekik is!
A főorvos úr el volt merülve a leleteimben amikor behívott. Az eredmények, vizsgálatok nem erősítik meg, de összességében csak arra gondol, hogy ezek a hasi panaszokat, bőrpirosságot GVHD okozta, és szerencsére a terápia gyorsan megfogta. Jelenleg azért fokozottabban oda kell még erre figyelni.
De a szteroid dózisát elkezdtük csökkenteni. Illetve jelezte, hogy ha a szteroidot és a kilökődésgátlókat le tudjuk építeni, akkor indul a fenttartó kezelés. Ami menni fog hónapokig. Ez hasonló, mint egy kemoterápia, rontani fogja valószínű a vérképemet. De az új nemzetközi protokollok és a saját tapasztalatuk is az, hogy MDS-nél csökkenti a szövődményeket, a betegség kiújulásának esélyét, a krónikus GVHD kialakulását.
A századik napig nagy változás nem lesz, kapom a gyógyszereket és vigyázni kell a fertőzésekkel. Főleg a covidot kéne megúszni. Utána ha jók az eredmények, indulhatnak az oltások. Egyenlőre ennyit sikerült megtudakolnom főorvos úrtól.
Ez alapján azért lehetnek még itt szar vérképek, vagy rosszabb forgatókönyvek. De ugye az elejétől tudjuk, hogy lesz olyan, hogy a sárban kell tolni a bicajt, ahhoz hogy utána felszállva tekerhessük az egészséges élet útjain!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése