16. nap
Szerencsére a fvs. szám emelkedés a mai laborban sem maradt el, bár most lassabb, de ezzel nincs semmi gond.
Az elmúlt napoknak megfelelően tegnap is 37-38 C fok között ingadozott a testhőm, emiatt egész délután elég nyomott voltam, nem volt étvágy, de a jó kedvemet nem tudta elvenni. Estére visszajött az étvágy, így csak a vízhajtó miatti sűrűbb vizelés okozott kellemetlenséget az éjszaka.
Mai nap eddigi részében is elkezdődött a láz. A kezelőorvosom,és a többi orvos szerint is ez ilyenkor teljesen normális, és örüljünk, hogy csak ennyi panasz van.
Hosszú hétvége van, így valószínű nem sok minden fog történni keddig. Most vért kapok. Naponta lesz vérvétel.
Jövőhéten ha minden ilyen jól alakul, akkor lesz CT vizsgálat, csontvelő mintavétel 😪😬, és ha a fvs. számok 3 napig tartják az előírt szintet, akkor át leszek minősítve fél-sterilé, és vagy az itteni fekvő osztályra, vagy haza megyek. Ezt még sok minden befolyásolhatja, ezért nem is tervezek ezzel konkrétan.
Érdekes, mióta elindult a sejt termelés, a box lét, a bezártság más sokad rendű probléma. Olyan löketet adott, hogy nem is agyalok azon, hogy 24 napja be vagyok ide zárva. Sőt, minden napnak örülök, amit ebben a biztonságos cellában töltök, ilyen profi felügyelet alatt.
A kihullott hajam helyén már 2 mm-es haj nőt.
82 kilóval jöttem be, most 74 kiló vagyok. Ez is normálisnak tekinthető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése