20. nap
Ma reggel végre kipihenten ébredtem, egyharmad napnyi láztalanság után. Ezt annak köszönhetem, hogy este elindították a szteroid terápiát, mivel a CT és minden más negatív lett. Ugye a szteroid mellékhatások miatt óvatosan nyúlnak hozzá, de ha kell akkor kell. A transzplantáció során többször bebizonyosodott, hogy a szteroid kihozott a bajból, komolyabb beavatkozás helyett.
Mivel éjszaka ügyelt a kezelőorvosom, így korán bejött vizitelni. Semmilyen panaszt nem tudtam mondani. Közölte, hogy az eddigiek alapján fél-steril minősítésbe kerültem. A fvs. számokat jól tartom, a trombocita szám emelkedést ismét megjegyezte, hogy mennyire jó és szokatlan is egyben, hogy ilyen korán beindult, kb. egy éve volt ilyen magas. Igaz, hogy tegnap kaptam 2 egység vért, de korábban ezekkel 70-80 körül volt a Hgb., és a tegnapi trafó után 102 lett. Ez szerintem jelezheti a harmadik sejtvonal beindulását is. 😃 Utoljára tavaly nyár elején voltam 100 felett.
Minden nap emlegeti az orvsom a hazamenetelt, de konkrétan most se tudom mikor. Több napig láztalannak kell lenni, erősödni kell még. 28. nap környékén csontvelő vizsgálat.
Hazamenetel után azért még sok-sok szövődmény előjöhet, amiket elég gyakran elsorolnak nekem. Kilökődési reakció, vírusok aktivációja. Bár az egyik leggyakoribb problémát okozó CMV vírus valami csoda folytán sem Édesanyámban és bennem sem volt kimutatható, így ennek valószínűsége nagyon kicsi.
Az otthon kapott gyógyszerek amellett, hogy védenek a kilökődéstől, a vírusoktól, a gombáktól, de durván nyírják a vérsejtjeimet. Így hiába erősödik a csontvelő és a sejttermelés, de a gyógyszerek mind a sejtvonalat csökkenteni fogják 100-200 napig.
Ha kiengednek a boxból, hetente biztosan fel kell jönnöm Pestre vizsgálatokra, ha szükséges kezelésekre.
Eddig fantasztikusan küldtétek az energiát, ennek köszönhetően tényleg csodásan alakul az állapotom! Hálásan köszönöm!!! 🙏 De nehogy abba hagyjátok, mert kell még!! 😏😉😍
A fél-steril minősítés nekem nem jelent változást, ugyanúgy nem mehetek ki, de aki bejön azokra már kevesebb óvintézkedés vonatkozik, és a ruháimat nem kell már hőkezelni. Egyenlőre ennyit tudok. És talán 28 nap után levághatom a körmöm.
Hétfőn barátaink egy hatalmas kávé, csokoládé csomaggal ajándékozták meg az engem ápoló személyzetet, azóta ismét a dolgozók hálás köszönetét kapom!
Köszönöm szépen! Ha nagy leszek meghálálom mindenkinek ezt a rengeteg segítséget! 🙏🙏🙏
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése