102. nap
Átléptem a bűvös századik napot. Igaz nem változott semmi. A gyógyszerek leépítése folyamatban, de még szerintem pár hét mire teljesen el tudjuk hagyni a szteroidot és a kilökődésgátlót. Ez majd csütörtökön fog kiderülni, hogy mit mond Főorvos úr. Ugye csütörtökön csontvelő mintavétel lesz, aminek az eredménye nagyban befolyásolja a további terápiát. 70 napja volt utoljára, akkor minden eredmény tökéletes volt, remélem most is jó lesz.
Az erősödés, a lendület mintha kicsit lelassult volna, lehet azt érzem, hogy a szteroid már nem pörget annyira. Így olyan, mintha hamarabb elfáradnék, kevesebbet bírnék, mint az elmúlt időben, többet pihenek. De ezt okozhatja a meleg is, vagy csak előzőleg volt sok amit vállaltam. Összességében ez semmiben nem korlátoz, amit akarok megcsinálok, csak hosszabb idő alatt.
A 100. nap alkalmából eljöttek Édesanyámék, és az első bográcsban főzéssel ünnepeltük. Jó volt érezni a vason sült hagyma és szalonna illatát, és tüzet szelídítve több óra alatt elkészült a babgulyás. Sajnos az idő elég viharossá vált, de azért kellemesen elbeszélgettünk a teraszon. Megmutathattam a sok virágzó csodámat, amit szüleim hozzám hasonlóan értékelnek.
Nem tudom, hogy direkt, vagy csak véletlen, de az előzőekben feltett képeket a 100. napon kaptam a Hadházi Farkasoktól, ami nagyon meglepett, és örültem neki. Köszönöm még egyszer!
Tegnapi nap barátom-kollégám látogatott meg családjával, és a kertben szétnézve saját épülő kertjükhöz kerestek inspirációt.
Délután pedig budapesti barátok érkeztek rövid időre, és szokásuk szerint egy nagy szatyor édességgel támogatták meg gyarapodásom. Nem kevésbé örültem neki, mint anno, amikor a box személyzetét lepték meg rengeteg finomságokkal.
Megjött a várva-várt meleg, ami azért a déli órákban nem engedi, hogy kint legyek, de ezt nem bánom. Kora reggel locsolok, a nagy meleg előtt elintézem a dolgaim kint, utána az árnyékban, vagy bent pocolás, olvasás. A terasz szerencsére hűvös, így ott el lehet lenni, hintaágyban fekve nézni a madárkákat, érezni a pázsit illatát...